Sepsi chair Saint George Váradi József És Bartalis Ferenc emléktábla

Váradi József És Bartalis Ferenc emléktábla

Sepsi chair Saint George

Váradi József és Bartalis Ferenc sepsiszentgyörgyi kivégzését „a működések színteréhez legközelebb álló Városban” – a háromszékiek megfélemlítésére – Schwar­zenberg herceg rendelte el. Az elítélteket a kivégzésük előtti napon szállították át Marosvásárhelyről Sepsiszent­györgyre. Utolsó éjszakájukat az egykori Székely Huszárezred Parancsnoksági épületében, az akkori kerületi bíróságon, a mai Lábas Ház délkeleti szobájában töltötték.
A legbővebb ismertetőt Várady és Bartalis kivégzéséről 1899-ben Koréh István nyugalmazott vasúti tisztviselő állította össze. Visszaemlékezése szerint 1854-ben az Őrkő környéke, a vesztőhely térsége kopár volt. Fiatal fenyőket később, az 1890-es években ültettek. A letartóztatottakat a kivégzés előkészítése után, 1854. április 29-én reggel 8 órakor – erős katonai kíséret mellett – indították el a vesztőhelyre, a város nyugati peremére, az Őrkő-hegy lábához. A kivégzésre induláskor borús és felhős volt az ég. A menetoszlop élén 40–50 lovas (ulánus) katona haladt. Őket egy század gyalogos követte, majd 10–12 csendőr és négy börtönőr által körülvéve gyalogolt a két halálra ítélt. „Váradi József hajadonfővel, kétfelé választott gondosan füsült” hajjal ment. Ruházata „sötétkék rövid magyar egyenes szabású felső, szürke doszkin nadrág, hosszúszárú kevéssé visszahajtott csizmába húzva”. Mellette egy római katolikus pap ballagott. Bartalis is „hajadonfővel” gyalogolt. Öl­tözete „fehér harisnyaposztó nadrág, szürkeposztó rövid felső és csizma”. Mellette „lépdelt Pálfy erősdi ev. ref. lelkész palásttal”.
Mindkét elítélt a vesztőhelyig „keresztvasban” ment, ott levették róluk és hátrakötötték a kezüket. Várady az úton vidám arcot vágott, társalgott az őt kísérő pappal. A városból és a környékről kirendelt nép lélekszáma 3000 lehetett. A vesztőhelyen a lovasok egy 200 lépés átmérőjű kört formáltak, a néppel szemben álltak egymástól olyan távolságra, hogy a lándzsájuk vége összeérjen. A körben a gyalogkatonaság négyszögbe állt. Ebben a „a csendőrök és a börtönőrök között a két deliquens és papjaik, és a végrehajtó bizottság tagjai álltak”. Miután a megfelelő katonai biztosítás megtörtént, egy rövid pihenő után felhangzott a dobpergés. A bitófákhoz háromlépcsős fellépők vezettek. A kivégzést egy hóhér és segédje hajtotta végre. A kötelet a hóhér illesztette az elítélt nyakába, majd leszállott a lépcsőről, amelyet azonnal kihúzott az elítélt lába alól. Abban a pillanatban a hóhérsegéd a bitófán csüngő áldozathoz ment, és a bitófát, valamint az elítélt lábát átölelve „lefelé huzta s így az ítélet végre volt hajtva”. Először Bartalist, majd Váradyt akasztották fel. „Váradi egész katonásan egyenesen felment a bitófára vezető lépcsőkön s egészen odaállva várta, míg a hóhér a kötelet nyakába illesztette”– olvasható a visszaemlékezésben.
A kivégzés után – néhány lovas maradt hátra őrnek – az embereknek megengedték, hogy a bitófák közelébe menjenek. Délután négy óra táján a hóhérok és a segédek levették a holttesteket, és közös sírba tették, majd oltatlan meszet öntöttek rájuk. Egy másik visszaemlékező, Ürmössy Lajos szerint a kivégzésen jelen lévők a bitófákat éjjel darabokra szedték, szétosztották egymás között, és a kegyelet jeleként hazavitték. A megmaradt részt titokban elvitték, és befalazták. A vértanúk sírjára a helybeliek hosszú éveken át éjjelenként a kegyelet és a tisztelet jeleként virágokat, emlékkoszorúkat helyeztek el.
Várady alakját több népballada is megőrizte. Kanyaró Ferenc lejegyezte, hogy fiatal korában Benedek Elek nemcsak dalolgatta Várady nótáját, de „miként maga mondja, egy »rossz népszínművet« is írt róla”. Sepsi­szentgyörgy hajdani híres polgármestere, Gödri Ferenc 1899. július végén jegyzi le, hogy Várady édesapjával „együtt volt kancellista Marosvásárhelyt 1848. április végéig. Egy kaszinóba jártak, egy dalárdába jártak. (…) Váradi szőke karcsú fiú volt, jó énekes.”

(3szék.ro)